A műanyagok mesterséges úton előállított vagy átalakított óriásmolekulájú anyagok, szerves polimerek. Jelen vannak életünk szinte minden fontos területén a háztartásokban, a járművekben, az egészségügyben, az elektronikában, az űrkutatásban stb.

2013-ban a műanyagok iránti keresletet Kína vezette 30%-kal, ezt Európa követte 19%-kal, Észak-Amerika pedig 17%-kal. A legelterjedtebb feldolgozási mód a fröccsöntés, a világon körülbelül 130 000 ilyen vállalkozás működik. A műanyagok felhasználása szerint a legnagyobb piaca a csomagolóanyagoknak van, ez az iparág csaknem a feldolgozott műanyagok felét hasznosítja. A második legnagyobb felhasználó az építőipar 20%-kal, az elektronikai ipar csupán 6%-ot fogyaszt, az autóipar pedig 3%-ot.

 

Miért nem tesz jót nekünk?
A biszfenol-A nevű vegyület növelheti a vetélés kockázatát azoknál a nőknél, akik hajlamosak erre, vagy nehézségeik vannak a teherbeeséssel, ha a szervezetükben nagy mennyiségben van ilyen anyag – mutatták ki tanulmányukban amerikai kutatók.
A vizsgálat ugyan nem elég nagy ahhoz, hogy bizonyítsa az összefüggést, de megerősíti annak valószínűségét, hogy a biszfenol-A, vagyis BPA hatással lehet a termékenységre és összefüggésben lehet egyéb egészségi problémákkal is – mondta Linda Giudice kaliforniai biokémikus, az Amerikai Reprodukciós Orvosi Társaság elnöke.
A műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, valamint fogtömésekben is megtalálható biszfenol-A-nak valamint a hasonló kemikáliáknak nagyon gyenge, hormonszerű hatásuk lehet. A vizsgálatok szerint a BPA szinte minden ember vizeletében kimutatható, ennek ellenére az utóbbi években száműzték a szintetikus vegyületet a cumisüvegek és számos újrahasznosítható palack gyártási folyamatából.

A BPA a világ egyik legnagyobb mennyiségben gyártott kémiai anyaga.
Bár egyes laboratóriumi állatkísérletek azt igazolták, hogy a BPA biztonságos, más laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy ha nagyobb BPA-dózisnak tették ki az állatokat, azoknál májkárosodást, inzulinrezisztenciát, cukorbetegséget, elhízást és hormonzavarokat is okozott. Mindent összevéve: a BPA totális biológiai hatásának feltérképezése az emberi szervezetben – még tisztázatlan.

A biszfenol-A vegyületet tartalmazó cumisüvegek gyártása 2011 márciusától tilos, 2011 júniusától pedig nem kerülhet a polcokra és behozni sem szabad az Európai Unióba!

 

Miért nem tesz jót környezetünknek?
Riadót fújt az ENSZ az óceánok szennyezése miatt!
A műtrágyákból származó különböző vegyszerek és a műanyag hulladék aggasztó mértékben szennyezi a világ óceánjait és azok élővilágát – figyelmeztet az ENSZ.
A világszervezet környezetvédelmi programjának (UNEP) nemrég megjelent éves jelentése szerint e két szennyezési forrás együttesen jelentősen veszélyezteti az óceánok biodiverzitását és vízminőségét, megmérgezi a halállományokat és aláássa a tengerparti turizmust – írja a Zöldtér. A világ környezetvédelmi minisztereinek jövő héten esedékes nagyszabású nairobi találkozója előtt közzétett jelentés felhívja a figyelmet a tengeri ökoszisztémák védelmének fontosságára, különös tekintettel arra, hogy ezek a túlhalászás és a klímaváltozás kiváltotta savasodás következtében már amúgy is törékeny állapotban vannak.

Illetve egy ráadás:
Zseniális áldokumentumfilmet készített a Heal the Bay nevű nonprofit szervezet, amely Kalifornia partjait és a Csendes-óceánt hivatott védelmezni.

A négyperces videó egy műanyag zacskó útját kíséri, a megvásárlástól egészen az óceánig – ahol már több millió társa pusztítja a környezetet. A film szarkasztikus éllel mutat be egy olyan társadalmi problémát, amelyet még ma sem vesznek elég komolyan. Egyedül Floridában évente 19 milliárd zacskót adnak el, egy részük a part menti vízben köt ki. Az Atlanti óceánban úszik a világ egyik legnagyobb hulladék-szigete, mérete többszöröse Texasénak.

STOP a műanyagnak!!!

Legalábbis minimalizáljuk használatukat, amennyire csak tudjuk…!

Források:
https://hvg.hu/tudomany/20090824_muanyag_biszfenol_bpa_hormon_veszely
https://hvg.hu/plazs/20130612_Egyes_cumisuvegek_veszelyesek_lehet_a_cse
https://hvg.hu/vilag/20120705_muanyag_szennyezodes_csendes_ocean